Az emberek színészként ismernek téged, nem zongoristaként. Mikor tanultál meg rajta játszani?

A középiskolában alapvetően csak bezárkóztam egy szobába és megtanultam zongorázni. Körülbelül 10 éves voltam, mikor elkezdtem, és megszállottja lettem a zenének 16 éves koromig. Egy rock bandában és egy jazz bandában is játszottam, továbbá a Sunset Strip-ben és szállodák előcsarnokában. Bárhol, ahol tudtam. Kivételesen jó 16 éves zongorista voltam, de egy ponton elkezdtem színészkedni, aztán csak kedvtelésből játszottam. Jött ez a film és én soha nem játszottam klasszikus vagy opera zenét, és nem is játszottam komolyan évek óta. Óriási vállalkozás volt, de nagyon benne akartam lenni, ők pedig egy színészt akartak, hogy zongorázzon. Meryl énekelt, mindent élőben kellett csinálnunk. Teszteltek minket.

Mik voltak a kihívások abban, hogy Meryl rossz éneklésének az ellenkezőjét kellett játszani?

Kihívás volt, hogy lépést tartsak, tenni egy kísérő munkáját, ami emelheti az énekes színvonalát. De ez olyasmi, mint olyannal közös nevezőre jutni, aki ég, futkos körbe-körbe a szobában, próbálod nyugtatni… De szórakoztatóvá tették. Annak ellenére, hogy a kísérő támogatja az énekest, az énekes „bezárhatja”, amit a kísérő csinál. Olyan karaktert játszok, aki valójában nagyon tehetséges zongorista, valaki olyan kellett Meryl Streep mellé, aki elég rutinos.

Hogyan készültél arra, hogy eljátszd Cosme-t? Vannak felvételek róla?

Van egy interjú, amiről létezik egy hangszalag, azelőtt hogy meghalt, talán pár évvel ezelőttről. Szóval ő sokkal idősebb. Körülbelül 7-8 perc hosszú, és a Carnegie Hallról beszél (ahol Cosme és Florence végül felléptek) gúnyosan és rosszindulatúan nyilatkozik a nőről. Ez az volt, amit soha, semmilyen formában nem akartam belevinni a szerepembe. Mivel ez a forgatókönyv annyira briliáns, és Nick Martin élénk karaktert kreált, nem fenyegetett ez a veszély. A másik információ nagyon ritka és a filmbeli jó dolgok közé tarozik, érdekelte a testépítés és van rá utalás, hogy meleg volt. Ezeket mind hozzáadtam ehhez az ártatlan, naiv kis fickóhoz, aki talán nincs is tisztában a saját szexualitásával… Csak elképzelem, hogyan nézne ki ez a fickó, ha belépne a kozmopolita társadalomba – úgy nézne ki, mint egy elveszett kis madár valószínűleg.

Találkoztál már olyannal, mint Florence?

Persze, szerintem egy tonna van belőlük – nincsenek messze, megtalálod őket például a kávézókban. Az emberek megtévesztenek, mindenhol a nagyvárosokban. Az emberek, akik figyelmet akarnak és élvezik a csillogást… Ami Florence-nek megvan. Nincs keserűség. Tudja, milyen a hangja, így azt hiszi, nagy sikert arat. Tény, hogy igazából is nagy siker volt. Elképesztő, amit elért bármiféle tudás, képesség nélkül.

Milyen volt együtt dolgozni Meryllel?

Öröm volt, olyan öröm, mint Florence-nek, amit az éneklés okozott, a jelenet tele volt félelemmel, hogy Meryl körül lehetnek.

A színészeket, akik sokáig futó sorozatokban szerepelnek, néha beskatulyázzák. Ez a szerep jelentősen eltér Howardétól, meg kellett küzdened ezzel a problémával?

Azt hiszem, nehéz teljesen, ismét, mint ez a film, az emberek feltételezik, hogy tudatában vannak, milyen vagy. Az én nézetemből én egy színész vagyok, akit felbéreltek, hogy játsszon el egy szerepet. Szerencsém volt, hogy eljátszhattam ezt a karaktert, majdnem 10 évig. (Agymenőkben Howard szerepét) Azt hiszem a másik oldala az, hogy az emberek azonosítanak ezzel a karakterrel – kivéve azok, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, a színészek szerepet játszanak. Ez megtörténhet. Szerepelni ebben a filmben, eltekintve a többi hihetetlen dologtól – eltekintve attól, milyen csodálatos élmény volt leforgatni a filmet és eljátszani ezt a fickót – jó dolog, hogy csinálhatok valami totál mást. Önző vagyok, de szeretem, mert színész vagyok és szeretnék megnyújtani különböző izmokat…

A New Yorki egyetemre jártál főiskolára. Nosztalgikus élmény újra New Yorkban lenni?

Azt hiszem leginkább a belvárosban. Most a Central Parkban nézelődtem és az első élményem itt a városban ott volt, ahol most vagyok, a Central Park Westnél. Azt gondoltam „Szeretem New Yorkot!” és elmentem a Tower Records-hoz és azt gondoltam, „Ez az, ahová iskolába akarok járni” - a legnagyobb Tower Records, amit valaha láttam. Aztán elmentem a New Yorki egyetemre és a Village-ben laktam, beleszerettem. A város mindig varázslatos volt számomra és úgy éreztem, mintha afelé hajtana, hogy jobb legyek abban, amit csinálok, mert megbocsájtónak éreztem, de inspiráló módon. Ez egy varázslatos dolog, újra itt lenni, ahol eldöntöttem, hogy főiskolára megyek, egy lemezbolt miatt és itt tartok most – keresztül vezetek a Village-en ma, és látom a filmem poszterét ott, ahol a kollégiumi gólyaévemet töltöttem.

Forrás

SAJÁT FORDÍTÁS!